Kegyeleti vagy temetési koszorú
A görög koszorúk esetében a virágok vízutánpótlását nedves tűzőhab segítségével biztosítjuk, így ideális esetben akár 1-2 hétig is szépek maradnak, ellentétben az álló koszorúkkal, melyek vízutánpótlás híján, rendszerint már a temetés utáni 1-2 napban elfonnyadnak. A görög koszorúk klasszikus, kerek alapját általában különféle örökzöldekkel kötjük le, majd a választott típustól függően kerülnek rá a virágok.

A csokor összeállításánál külön hangsúlyt fektetünk a virágok elérhetőségére és beszerezhetőségére.
Még így is előfordulhat, hogy egyes virágokat nem sikerül beszereznünk. Tekintettel arra, hogy még a legnagyobb virágüzletek kínálatában is a több ezernyi virágfajta és szín közül, adott pillanatban csupán néhány száz áll rendelkezésre, elképzelhető, hogy helyettesítünk néhány virágot, de mindig törekszünk a megrendelt csokorhoz hasonló hangulatú alkotás készítésére.      

- A kínálatunkban vannak olyan csokrok, melyeket akár azonnal (2-4 órán belül) el tudunk készíteni, ezek rendszerint vegyes csokrok, választható színárnyalatban "Virágkötő Választása" megjelöléssel.
- Vannak olyan csokrok is, amelyek elkészítéséhez, pontosabban a bennük felhasznált virágok beszerzéséhez néhány nap szükséges. A képernyő bal oldalán található "keresés pontosítása" panel segítségével könnyen szűrheti a csokrokat a kívánt kiszállítási időnek megfelelően.

A termék a fotókon látható tartóedényt nem tartalmazza, hasonló vázát külön vásárolhat a kapcsolódó termékek között.

A szállítási díj külön fizetendő, melynek költségét - korrekt módon - a kiszállításhoz szükséges valós távolságból számítjuk ki.

ZZ-Minta koszorú

  • Cikkszám: FF-41-KO-006
  • Készletinfó: Készleten
  • 59.000Ft

  • Nettó ár: 46.457Ft

Lehetséges opciók


Címkék: Minta-termék, virágküldés, FloraFutár